Világban Világban.

Ez a föld tele van lehetőségekkel, csak fel kell ezeket ismerni!

Egyik oldalról problémáznak, hogy jaj-jaj, elfogy a gáz, elfogy az olaj. Pedig a folyók áradnak, a szél fúj, a nap süt!

Bár egyre több szélerőművet telepítenek, még mindig keveset. A napelemeknek az ára  is folyamatosan esik, hiszen egyre többet gyártanak ebből is. Talán egyszer elérhető lesz az, hogy otthon, az udvaron fognak állni szélgenerátorok és a tetőkön, a falakon pedig napelemek, napkollektorok.

Érdekes kezdeményezés a sörkollektor, amikor először hallottam róla, azt hittem vicc. Mára már az egyik barátunknak is van kicsiny falunkban, nagyon jó ötletnek tartom.

Az alternatív energiák befogása, alkalmazása nem újkeletű ötlet, hiszen már a középkorban is voltak szélmalmok, a kastélyok hatalmas ablakai szívták a meleget.

Egy olyan projecten dolgozunk néhány barátommal, amelyik lehetővé teszi majd azt, hogy családi házak, imaházak, kisebb vállalkozások energiáit teljes mértékben kiváltsa egy privát kisebb teljesítményű szélerőmű.

Az elektromos áram szükséglete mellett a fűtés melegét is a szélgenerátor által megtermelt energia teszi lehetővé egy elektromos kazán vagy infra panel segítségével. Ha nincs éppen szél, sebaj, az addig megtermelt többlet energiát tároló akkumulátorok biztosítják.



Hiszem azt, hogy a földet teremtő Isten nem véletlenül adja azt, hogy egyre többet fúj a szél, hogy egyre többet süt a nap, miközben megengedi, hogy egyre drágább legyen az olaj, vagy a gáz.

Nem tudom, hogy a nagy gáz és olaj forgalmazók, a Shell, a Mol, az Eon, az Gazprom
mennyire engedelmesek a Biblia azon kérésének, hogy: "Tiszteld az Urat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából, akkor bőségesen megtelnek csűreid, és must árad sajtóidból." Példabeszédek 3:9-10. Pedig a gázt és az olajat nem a nagy cégek tették a föld mélyébe, hanem a Teremtő. A napfényt és a szél erejét is ő adta. Hát akkor használjuk!



Az az egyik álmom, hogy létrehozzunk egy olyan szolgálatot, egy olyan küldetést, amely lehetővé teszi azt, hogy Isten házait (imaházak, gyülekezetek) hozzájuk készült teljesítményű szélerőművekkel és napelemekkel lássuk el, hogy láthassa a világ, Istennek van hatalma arra, hogy azokat az épületeket, ahol ő jelen van, a nagyvilágtól függetlenül is ellát annyi energiával, hogy hidegben ne fázzanak, sötétben lássanak, őt dicsőítve zenéljenek, nyáron a kánikulában pedig hűtsenek. Tudom, hogyha ez az ő akarata, akkor kirendeli rá az anyagiakat, a csapatot, a munkatársakat, a gyártást, minden lehetősget itt Magyarországon. És szélgenerátorok fognak állni az Ő házai mellett, bizonyságul, az Ő dicsőségére!

Mert örülnénk ha ez lenne ráírva:
Made in Hungary, thanks from God


Kezdőlap

Autózunk

Asztalon

Referenciák

Gondolatok

Ötletgyártás

Kapcsolat

Kattintások